Házaspárok lelkigyakorlata

2020. július 3-tól július 5-ig Ipacs Bence atya
vezetésével házaspároknak tartottak lelkigyakorlatot
a Martineum Felnőttképző Akadémián a Szent Márton Társaság
szervezésében.

A házaspárok teljesen különböző igényekkel érkeztek
erre a hétvégére.Voltak, akik a dolgos hétköznapok után
csendre és pihenésre vágytak,
mások a karantén több hónapos bezártságából
szabadulva inkább a beszélgetéseket, közösségi programokat keresték.

Nem könnyű ilyen sokféle elvárásnak megfelelni,
de a szervezők – sok éves tapasztalattal hátuk mögött
– jól vették az akadályokat.
Köszönjük a munkájukat!

Volt szentségimádás, szentmise, filmvetítés,
kiscsoportos és kettesben zajló beszélgetések,
a gyerekeknek pedig vidám programok ügyes gyerekvigyázók közreműködésével.

Péntek este mindenkit meglepett a hír,
hogy a lelkigyakorlat gerincét alkotó előadások
ebben az évben nem közvetlenül a házassággal kapcsolatosak lesznek,
hanem a szentmiséről és az Oltáriszentségről szólnak majd.

Bence atya első előadásában megtudtuk, milyen fontos felkészülni
kívül és belül a Jézussal való találkozásra. Majd a szentmise részeit vettük sorra.
Olyan részletekre hívta fel a figyelmünket, amiken eddig átsiklottunk,
amikről eddig nem is tudtunk. Személyes hangvételű tanításait hasznos
tanácsokkal egészítette ki, így nem csak elméleti ismereteket,
hanem sok hasznos gyakorlati ötletet is kaptunk.
Nekünk különösen tetszett az Eucharisztiáról szóló rész.
Mélyen megérintett, hogy a kenyér és a bor átváltoztatásához
hasonlóan Jézus az életünket is szeretné átváltoztatni,
hogy bennünk élhessen, cselekedhessen a többi ember javára.
Felhívta figyelmünket a következő szentmiséig tartó időszakra,
mert a szürke hétköznapokban kell megteremni a vasárnapi szentmise gyümölcseit.

Az Oltáriszentség Isten szeretetének élő jele.
Nem a jók jutalma, hanem a gyengék ereje, útravaló.
Kegyelmével erősíti, jelenlétével támogatja a családokat
a hétköznapok nehézségei között, és szeretni tanít.

Mert „igazán csak az tud szeretni, aki találkozik a Szeretettel”.

A lelkigyakorlat a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

Különleges imádság

Az egyházmegye Családpasztorációs Bizottsága egy szokatlan vállalkozásba kezdett, és örömmel írjuk, hogy sikerült! :-)
Dr. Székely János püspök atya, Brenner József atya, a családreferens atyák és ötvenegy család részvételével készült el az alábbi kisfilm,
ami egy különleges imádság.
Ezen keresztül arra hívunk Titeket, hogy az idei - sok szempontból rendkívüli - májuson is minél többször köszöntsük a Családok királynőjét
a Lorettói litánia soraival! A kisfilmet továbbíthatjuk - most tán ritkán látott - szüleinknek, nagyszüleinknek is - közös imára hívva őket.
Köszönjük minden résztvevő családnak és atyának a közreműködést!
Kapcsolódjatok be az imádságba!

Házasság hete

2020. február 16-án, vasárnap zárult a Házasság Hete programsorozat.
Zalaegerszegen a Mária Magdolna-templomban gyűltek össze a házaspárok hálát adni.
„Hát elmúlt, tudom minden véget ért...” – énekelte Máté Péter.
Most bennünk is ez érzés dolgozik.
Talán nem olyan fájdalmas, mint Máté Péter énekének folytatása, de mégis véget ért a Házasság Hete, amely oly sokunknak – papoknak és házaspároknak egyaránt –
tartogatott meglepetést, boldog pillanatokat, alkalmakat, amelyekből meríthetünk erőt a hűséghez.
Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt héten imádkoztak a házaspárokért,
vagy tevőlegesen kapcsolódtak be a szervezésbe, és persze azoknak,
akik vállalkozókedvvel vettek részt valamely programon.
A záró szentmisére megtelt a Mária Magdolna Plébániatemplom,
ahol Stróber László atya értékes gondolatait hallhattuk a házasságról, hűségről.
Szentmise végén a jelenlévő házaspárok külön áldásban részesültek.
Majd egy meglepetésprogrammal zártuk nemcsak az estet, hanem az egész hetes rendezvénysorozatot

Van időm Rád – anya-lánya hétvége a Martineumban

Már régóta tervezgettem, hogy elmegyünk egy ilyen hétvégére.
Mindig volt valami, ami közbejött. No, de most sikerült. Most már sajnálom, hogy eddig nem volt erre idő.
2020. január 31. – február 2. között olyan értékes időt tölthettünk együtt a Martineumban a lányommal, ami sajnos ritkán adódik a hétköznapokban.
Most tényleg csak ketten voltunk. Eddig is igyekeztünk egymásra odafigyelni, de ezen a hétvégén mélyebb ráfigyelésre segített a program.
Izgalmas volt a hétvégét olyan ismeretlen anyákkal és lányokkal tölteni, akik hasonlóan hozzánk, fontosnak tartják a családon belüli kapcsolatokat.
A csoportos és páros játékok közelebb hozták anyákat, lányokat egymáshoz. Úgy érzem, mélyült a kapcsolatunk és erősödött a kötelék köztünk.
Plusz ajándék az a tizennégy másik édesanya és leány, akikkel megismerkedhettünk, akikkel barátságot köthettünk.
Mindenkinek nagy szeretettel ajánlom, Legyen időtök egymásra!!!!

Siposné Pósfay Luca

Az okostelefonok elmúlnak, de amit ma átélünk, lehet örök – Egyházmegyei lelkinap Székely Jánossal

November 23-án egyházmegyei családi lelkinapot rendeztek Lentiben, az Arany János Általános Iskolában. Az eseményt délután püspöki mise zárta.

Hírlevél