• Család, hit, szeretet

    Tapasztald meg a közösség erejét!

  • Család, hit, szeretet

    Tapasztald meg a közösség erejét!

  • Szeretjük Istent és az embereket

    Légy Te is közösségünk tagja!

Családpasztoráció a Szombathelyi Egyházmegyében

„Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam és ajtót nyit nekem, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” (Jel 3,20) – „Így rajzolnak meg egy otthont, melynek bensejében jelen van az Isten, a közös imádság, és ezáltal az Úr áldása…” (AL15)

Az Amoris Laetitia fenti szakasza érzékletesen fogalmazza meg azt a célt, amely minden keresztény család ideálja lehet: Isten a házasság szentségében, a családban élőket arra hívja, hogy megtapasztalják a Vele való közösséget a mindennapjaikban, és ez tegye gyümölcsözővé életüket. Ugyanez a gondolat jelenik meg a II. Vatikáni Zsinat tanításában, miszerint a keresztény család, mint a Krisztusban hívő emberek közössége, maga is "egyház", vagy Aranyszájú Szent János kifejezésével: ecclesiola, vagyis kis-egyház, családegyház. Ennek megvalósulását kívánja segíteni az egyház családpasztorációs tevékenysége, melyen keresztül a keresztény családban élők megerősítést, iránymutatást kaphatnak, az Istentől távolabb lévők pedig meghívást a Vele való családi életre.

Közelgő eseményeink

Felvilágosítás másként - Ciklus-show

Tekintsétek meg tájékoztatónkat az eseményről!

Van időm Rád! - Anyák és fiúk hétvégéje

Tekintsétek meg tájékoztatónkat az eseményről!

Van időm Rád! - Apa-lánya hétvége

Tekintsétek meg tájékoztatónkat az eseményről!

Híreink

Különleges imádság

Az egyházmegye Családpasztorációs Bizottsága egy szokatlan vállalkozásba kezdett, és örömmel írjuk, hogy sikerült! :-) Dr. Székely János püspök atya, Brenner József atya, a családreferens atyák és ötvenegy család részvételével készült el az alábbi kisfilm, ami egy különleges imádság. Ezen keresztül arra hívunk Titeket, hogy az idei - sok szempontból rendkívüli - májuson is minél többször köszöntsük a Családok királynőjét a Lorettói litánia soraival! A kisfilmet továbbíthatjuk - most tán ritkán látott - szüleinknek, nagyszüleinknek is - közös imára hívva őket. Köszönjük minden résztvevő családnak és atyának a közreműködést! Kapcsolódjatok be az imádságba!

Házasság hete

2020. február 16-án, vasárnap zárult a Házasság Hete programsorozat. Zalaegerszegen a Mária Magdolna-templomban gyűltek össze a házaspárok hálát adni. „Hát elmúlt, tudom minden véget ért...” – énekelte Máté Péter. Most bennünk is ez érzés dolgozik. Talán nem olyan fájdalmas, mint Máté Péter énekének folytatása, de mégis véget ért a Házasság Hete, amely oly sokunknak – papoknak és házaspároknak egyaránt –
tartogatott meglepetést, boldog pillanatokat, alkalmakat, amelyekből meríthetünk erőt a hűséghez.

Van időm Rád – anya-lánya hétvége a Martineumban

Már régóta tervezgettem, hogy elmegyünk egy ilyen hétvégére.
Mindig volt valami, ami közbejött. No, de most sikerült. Most már sajnálom, hogy eddig nem volt erre idő.

Közösségre vágysz?

Keress meg minket és légy a közösségünk tagja!

Kapcsolat felvétel

Segíteni szeretnél?

Éld át nálunk a segítség erejét!

Kapcsolat felvétel

csaladpasztoracio.szombathely
@gmail.com