Útkeresők Családos Közösség

Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Mt.18,20 Ezzel a reménnyel a szívünkben hoztuk létre a „közit” 2005. januárban. (Néha valóban előfordult, hogy csak ketten gyűltünk össze, akkor pont arra a két emberre volt szükség ahhoz, hogy a közösséget tovább vigye….)

A név választásánál illőnek találtuk az „útkeresők” kifejezést, mivel mindannyian különböző szakaszán voltunk – és vagyunk jelenleg is – az Isten keresés útjának. Még mindig keressük azt az egyházi szolgálatot, amire a közösségünk hivatott… Kezdetben 5-6 családdal indult a csoportunk, aztán folyamatosan bővült, illetve cserélődött is a tagság. Jelenleg 14 család (64 fő) alkotja a közösséget. Az első években 2 hetente szerdán találkoztunk, aztán, ahogy erősödött a kapcsolatunk Istennel, és egymással is jobban megismerkedtünk, szükségesnek éreztük, hogy hetente találkozzunk. Havonta 1 alkalommal a Kálvárián tartunk Szentségimádást, 2 alkalommal a plébánián jövünk össze, ahol a plébános atya tanít bennünket, 1 alkalommal családnál találkozunk. Az összejöveteleken a rózsafüzér imádság sohasem marad el, valamint az aktuális témákon kívül sort kerítünk arra is, hogy tartsunk egy „kivel-mi történt mostanában?” kört is.

Bár még mindig keressük az utat, úgy érezzük, hogy küldetése a közösségnek a rászorulók imában való hordozása, valamint a külvilág előtti tanúságtétel a katolikus hit családban, illetve közösségben való megéléséről. Önkéntes feladataink között szerepel a Kálvária Kápolna és temető rendben tartása, szentmisék előkészítése, búcsúi ünnepek megtartása. Folytatjuk a nagymamáink idejéből ismert „komatál” készítés szokását, ami annyit jelent, hogy a közösségbe érkező újszülöttek családját több héten át segítjük azzal, hogy a főzés gondját levesszük a vállukról, minden nap más közösségi tag vállal főzést.

Annak érdekében, hogy egymást még jobban megismerjük, igyekszünk a szerdai alkalmakon kívül is időt szánni egymásra. Évente tartunk zarándoklatot közelebbi helyekre, a „közi” születésnapját farsanggal ünnepeljük meg, nyáron több napos nyaraláson veszünk részt . Szükség esetén akár fizikai munkában, akár gyerek vigyázásban segítünk egymásnak. Erősödnek a közösség szálai azáltal is, hogy több családban kölcsönösen keresztszülői kapcsolatok alakultak ki. Azon kívül, hogy a közösségen keresztül erősítjük az egyházat, mindannyian sok-sok Testvért kaptunk egymásban

Hírlevél